Ez a történet egy kicsit más, mint a szokásos anyagaim. De úgy éreztem, hogy szeretném egy kicsit felfedezni ezt a jó lány/rossz fiú, alávetett/alfa dinamikát. Remélem, annyira élvezni fogjátok az olvasását, mint amennyire én az írását.
———
Megtanultam szeretni.
Megtanultam mindenfélét szeretni benne. Olyan dolgokat, amiket egy jó kislánynak nem lenne szabad szeretnie. Olyanokat, amikre egy hozzám hasonló jó kislány soha nem gondolt. Amíg meg nem történt, persze. És most… őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy tudnék élni nélküle.
Elég ártatlanul kezdődött az egész. John szinte mindig lefeküdt rám szeretkezés közben, nyelve azonnal felforrósodott a puncimban – kígyózott sima bőrömön, harapdálta a szeméremajkaimat, kitapogatta a nedvességemet, szopta a csiklómat. Nagylelkű orális szerető volt, és ráadásul lelkes is. „Én is tudnék itt lakni” – mondta, miközben egy-két ujját belém csúsztatta, és még több nedvességet húzott ki belőlem. „A puncidat, Shawny, örökké tudnék enni.”
Mindig nyögdécselt a szám, amikor azt hallottam, hogy a legprivátabb testrészemet a puncimnak nevezi. Annyira helytelenül éreztem magam egy olyan ártatlan lénynek, mint én. És ezt ő is tudta. Tudta, mit tesz velem, amikor kimondom ezeket a szavakat. Hogy vörösre ég tőle az arcom a zavaromtól, és bizsereg a puncim az izgalomtól. Mondtam neki, hogy nem tetszik. Hogy ez egy csúnya szó. És hogy ha anyám hallaná, amit mond nekem…
De nem akartam átverni. Milyen szélesre tártam a seggemet, miközben belém falt. Milyen vágyakoztam a nyelve iránt magamban. A puncimban.
Gondolom, teljesen természetes volt, hogy nem elégszik meg csak a puncimmal. Johnnal mindig az volt a szokás, hogy ha adsz neki egy hüvelyknyit, akkor elfogad egy mérföldet is. Ha lett volna még a Föld bolygón bármilyen felfedeznivaló terület, John már régen igényt tartott volna rá. De az összes szárazföldet lefoglalták, és Johnt amúgy is mindig valami nedvesebb érdekelte.
Amikor először ért hozzám a nyelvével odalent – mélyebben – mélyebben, mint ameddig egy jó lánynak el kellene engednie egy olyan rossz fiút, mint John, megpróbáltam megállítani. Eltoltam magamtól, hullámos barna haját szorosan az ujjaim közé szorítottam. „Nem – nem azt – nem, John, nem teheted” – sziszegtem.
Szó nélkül hátrált, és visszatért a puncim érzéki simogatásához. Egy kicsit ellazultam, hagytam, hogy még jobban felfedezzen, csak ugratjon, és a nyelvével a puncim és… ott játszadozzon.
– Akarom – hallottam, ahogy fel sem nézve mondja. – Akarom, Shawny. Hadd adjam.
Tehetetlenül néztem, ahogy az egyik ujjával a domboldalon súrolja a domboldalt, és az arcom újra égett, ahogy a kis lyukam kíváncsian simult hozzá. Miért van az, hogy a testem mindig olyan módon reagál rá, amit az elmém nem engedett meg?
Úgy döntöttem, hogy csak belemegyek, óvatosan figyeltem, a testem megfeszült, majd ellazult, ahogy megnyitott, érzéketlenné téve és újra érzékennyé téve a gátlásaimat a kéj ritmikus táncában.
„Tetszik neked, ugye, Shawny. Tetszik, amikor itt megérintelek.” Ritkán kérdezett – csak elmondta. Elmondta, mit szeretek. Elmondta, mit súg neki a testem. És ritkán tévedett.
Nem mondtam el neki, milyen jó érzés. De megmutattam. Pont, mint mindig. Éreztem, ahogy a térdem szétnyílik, a hátam ívbe feszül, ahogy a kezében tartotta a fenekemet, és felfedezte az ismeretlen területemet. Először csak egy kicsit, alig egy-egy súrolás itt-ott, egy könnyű nyalás, egy nyelvmozdulat. De egyre lejjebb és lejjebb – mígnem, ó, istenem – éreztem, ahogy a nyelve táncol a hajlékony részen és annak lüktetésén. Izgatja, ízleli – ó, istenem, gyönyörködteti.
Hallottam, hogy valami ősi nyögést hallok, ahogy elsötétült, kéjvágytól teli szemei az enyémmel találkoztak. Nyüszítve figyeltem, ahogy ő is engem néz, tudván, hogy nem tudok ellenállni a lelkembe vetett mély pillantásának.
„John… ó, istenem… ne…” – fúrtam magam hozzá, de a kezei egy helyben tartottak, szorították a fenekemet, miközben élvezett. „Óhhhh… kérlek… kérlek… istenem!” – nyöszörögtem, már nem biztos benne, mit akarok.
„A francba!” – nyögte halkan és nehezen. „Olyan tökéletes kis segglyukad van, Shawny. Olyan szűk. Annyira dögös nekem. A nyelvem imádja.” A segglyukam … Istenem. Megint ezt csinálja. Lökdös. Bökdös. Megnyitott olyan vágyaknak, amikről azt sem tudtam, hogy lehetségesek.
Éreztem, hogy az elszántságom gyengül, ahogy átadtam neki a testemet, most magamba húztam, ahogy lakmározott belőlem… ott lent. „Ó, istenem… kérlek… kérlek, John!” – nyöszörögtem újra, és lehetetlenül szélesre tártam a lábaimat előtte, miközben próbáltam sakkban tartani.
„Mit kérek, kicsim?”
„Kérlek… a francba… nem tehetem…”
„Megteheted. Mit kérlek?”
– Ó, istenem… kérlek… – Nem voltam biztos benne, hogy ki tudom-e mondani. Az arcom elvörösödött, a lélegzetem felgyorsult, a puncim pedig szinte lüktetett a gondolattól. Ahogy telt-múlt a másodperc, egyre jobban vágytam rá, az elszántságom pedig egyre fogyott. – Kérlek… – ismételtem ködösen a szót, miközben feszülten feszültem neki, miközben ő a saját akaratát érvényesítette velem. – Kérlek… ó, John…
„Mondd ki, Shawny! Kérd ki!”
„Ó, istenem…” – Rá akart venni, hogy kimondjam, rá fog kényszeríteni, hogy bevalljam neki mocskos kis vágyaimat. Nem ez volt az első alkalom, és biztosan nem is az utolsó. Végül beadtam a derekam, hagytam, hogy a szavak lecsússzanak a nyelvemről, le a meztelen testemen, és a mohó fülébe jussanak. „John… edd meg! Ó, edd meg a seggem, John… istenem, nyalogass meg… nyalogass meg!”
Elismerően felnyögött. „Jó kislány vagy, Shawny.” Ujjai apró köröket simítottak lüktető csiklómon, miközben nyelvét a fenekembe dugta, amitől a szemeim hátrafordultak, a testem pedig felemelkedett az ágyról.
Most már engem dugnak meg – a nyelvével dugnak meg. Segglyukam bordázott gyűrűje a bársonyos behatolóba csípett, tartotta, szorította, visszacsábította ki-be.
„A francba… a rohadt életbe… mindjárt elélvezek, John! Ne… ne hagyd abba… jaj…” – Megrándultam és megtántorodtam az ágyon, izzadságtól úszva, a vágytól égve, miközben John a nyelvét a seggembe dugta, és nyögve nekem dörgölt. Átázott ujjaival simogató köröket simított végig rajtam, amik felvittek a szakadék szélére.
Nem hagyta abba az érintésemet és az ízlelésemet, miközben kiéltem az orgazmusomat, és lassan visszalebegtem a földre. Csak feküdt ott a lábaim között, simogatta a combjaimat, és gyengéden nyalogatta, miközben én hozzá simultam.
Hallottam, ahogy elégedetten felsóhajt. „Egész nap, Shawny… el tudnék itt lakni.” És hittem neki. Küzdöttem a szégyen ellen, ami azzal fenyegetett, hogy visszatér, mint egy hullám, amikor élveztem, amit velem tett, és ehelyett simogattam a fejét és az arcát, miközben tovább szeretkezett velem.
Ezután az övé lettem. A fenekem az övé volt, és ezt elég sokszor mondogatta. És voltak napok, amikor alighogy megterítettünk az asztalt az étkezőasztalnál, máris a falhoz lökött és térdre rogyott mögöttem. Leggingsben vagy fehérneműben megtanultam a kedvében járni – felkészülni rá – fürödni, mosdani és bekeretezni a fenekemet kölcsönös örömünkre.
„Ügyes lány vagy, Shawny” – mondta, én pedig csak nyöszörögtem, miközben félrehúzta a tangámat és széttárta az arcomat.
„Rossz lány” – suttogtam vissza, alig hallhatóan.
De ó, milyen jó érzés volt végre hagyni, hogy rossz legyek.